című képen négy jól felismerhető vizsla látható. A vizsla említésével nemeseink levelezésében is gyakran találkozhatunk.
A török hódoltság korában megjelent hazánkban a törökök sárga vadászkutyája a sloughi, amely kereszteződött az itt élő vadászkutyákkal és kialakult vizslánk alaptípusa. Az 1731-ből származó adat szerint a trencséni Zay család kezdett először foglalkozni a tenyésztésével, és valószínű, hogy egy Angliából származó spanyol vizslát is bevontak a tenyésztésbe. Ekkor még a vizsla gesztenyebarna színben vagy fehér jegyekkel is létezett. A 19. század végén megritkult az állomány, ekkor vonták be a tenyésztésbe a pointert és a német rövidszőrű vizslát.
1920-ban megkezdték a fajta törzskönyvezését, 1928-ban elkészült a fajtaleírás (standard), és 1935-ben az FCI bejegyezte a hivatalosan elismert fajták közé. A II. világháború után a veszteségeket pótlandó a gödöllői tenyésztelepen indult újra a tenyésztése. Ma már nem tartozik a veszélyeztetett fajták közé, hiszen a világon az egyik legismertebb magyar fajta, amelynek jelentős állományai vannak Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban.
Tiszta vérűként viszonylag rövid ideje , mintegy 80 éve tenyésztik.
A magyar vizsla drótszőrű változata korántsem tekint vissza olyan hosszú múltra, mint a rövidszőrű magyar vizsla. A drótszőrű magyar vizsla kialakulása a 20. században történt, fiatal fajtának tekinthető. A rövidszőrű almokban időről időre feltűntek az elvárttól eltérő szőrminőségű egyedek, amelyeket kiselejteztek. A drótszőrű vizsla tenyésztése az 1940-es években indult el Vasas József kitartó munkájának köszönhetően. Az eltérő szőrminőségű rövidszőrű egyedeket keresztezték a drótszőrű német vizslával. A cél a nagy hideget jobban tűrő vadászkutya létrehozása volt, amely a rövid szőrű változat fajtajellegét hordozza.
A II. világháború megakasztotta az éppen kialakult fajta tenyésztését, de a vadászok kitartása meghozta az eredményt: az FCI 1966-ban hivatalosan is elismerte a drótszőrű magyar vizslát. Az állomány java még ma is vadászok mellett dolgozik, kedvencként nem terjedt el. Meglehetősen ritka fajta, a mudi és az erdélyi kopó mellett a veszélyeztetett fajták közé sorolják.